A Tron: Örökség a 2010-es év legjobban várt 3D-s filmjeként volt beharangozva… Nem is csoda, hiszen az 1982-ben mozikba került első rész sikereit kellett felülmúlnia… Véleményünk szerint ez nem nagyon sikerült neki!

Akkor és most

Történetünk az első rész eseményei után játszódik: az első képsorok arra hivatottak, hogy bevezessenek bennünket a régmúltba. Kevin Flynn (Jeff Bridges) épp egy nem szokványos esti mesével próbálja fiát rávenni, hogy aludjon, de Sam nem hogy mély álomba szenderülne, inkább egyre izgatottabb lesz apja hihetetlen történetétől. Ez az utolsó közös emlékük… de ezt akkor még egyikőjük sem tudja.

Innen következik egy nagy ugrás, és máris 28 évvel később találjuk magunkat. Sam (Garrett Hedlund) ekkor már 27 éves, természetesen ugyanolyan tech-mániás, mint apja… mégsem apja cégének a szolgálatában áll: ő inkább igazi lázadó, aki ott bosszantja az ENCOM-ot, ahol csak tudja. Lázadása és veszélyes életmódja mögött persze apja elvesztése áll… amit a mai napig nem tudott feldolgozni.

Kevin régi barátja, Alan Bradley (Bruce Boxleitner) egy szép napon beállít Samhez, hogy elmondja neki, hogy csipogójára kapott egy signált, melyet apja régi Flynn’s Arcade nevet viselő játékterméből sugároztak. Sam látszólagos érdektelenséget mutat, de végül mégis elmegy, hogy utána járjon a dolognak. És nem is hiába, hiszen egy titkos rejtekhelyet fedez fel a játékterem alatt, ahová apja is járt éjszakánként.

És mint az már lenni szokott, Sam kíváncsisága következtében egy szempillantás alatt ugyanabban a digitális világban (a Rácsban) találja magát, ami annak idején apját is foglyul ejtette. A Rácson pedig nincs megállás, egymást érik a halálos kalandok… De többet igazán nem szeretnék elárulni, maradjon pár meglepetés is!

Nem minden az, aminek látszik

Valami felejthetetlent vártam a filmtől, de a varázs elmaradt, vagy legalábbis nem teljesedett ki egészen, pedig a 3D és a modern trükkök elegye megvolt egy fantasztikus utazáshoz. Mégis kevésnek bizonyult a mágia, valami elveszett útközben, és ezért az Örökség számomra csak szórakoztató volt, de mély nyomokat nem hagyott bennem…

Bár nem szoktam filmkritikákat írni, most mégis megteszem. Sok féle oka van annak, hogy megkímélem az olvasókat az ilyen fajta irományoktól, az egyik ok: mert ahány ember, annyi ízlés. A másik ok is ide vezethető vissza: nem lehet véleményt alkotni mások nevében, mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy neki mi a jó, vagy éppen mi tetszik, vagy nem tetszik. Ezért nem is kritikát kaptok tőlem, hanem inkább valamiféle irányvonalat arra vonatkozólag, hogy mire is számíthattok, ha elmentek a mozikba és beültök megnézni a Tron: Örökség című sci-fit.

Korlátozott 3D-s élmény

Mivel a reklámok úgy hirdetik a Tron-t, hogy az év legjobban várt 3D-s filmje, ezért úgy gondoltuk Párommal, hogy akkor mindenképpen az IMAX mozit választjuk, és ott nézzük meg a filmet. Az év elején volt szerencsénk látni az Avatart ugyanebben a moziban, ami az első valóban 3D-s kamerákkal felvett film volt, és csak azért mentünk el, hogy megtapasztalhassuk azt az élményt, amit James Cameron a filmvászonra álmodott. Már az első másodpercekben érezni lehetett Pandora világát, ami szinte betöltötte a nézőteret, és a szemünk előtt kelt életre, teljesen magába szippantva a nézőt, ez a varázslat kitartott a film elejétől a végéig.

A Tron esetében viszont a háromdimenziós élmény elsikkadt, hiányzott belőle az a mélység, ami az Avatárnál megvolt, egész egyszerűen elveszett a tér. Valójában túl nagyok lettek az elvárásaim, és számomra James Cameron remeke lett az alapmű, ahhoz mérek minden 3D-s filmet, sajnos az Örökség nem üti meg azt a bizonyos mércét.

A történet: zavart érzek az erőben

Persze a jó filmhez nem szükséges a harmadik dimenzió, a jó film alapja a történet és a kiváló színészi játék. Ha rossz a forgatókönyv, hiába a látványos vizuális effektusok tömkelege, jó történet nélkül még a harmadik dimenzió sem képes feledteti a szomorú valóságot. Hogy a pénzünkért megint csak egy újabb drága demonstrációt kaptunk, amit egyszer, vagy talán kétszer megnéz az ember és utána már elő sem veszi többé. Pedig az alapanyag az kitűnő, hisz az eredeti Tron kultuszfilmmé vált, még ha mai szemmel már egy kissé elavult is, tartalmilag még mindig sokkal többet képes nyújtani, mint az Örökség. Szomorú, de sajnos ez van, és ez nem csak erre a filmre vonatkozik, hanem a manapság mozikba kerülő filmek többségére is igaz.

A sztori cselekménye hagy némi kívánnivalót maga után, nem bontakozik ki teljesen. Maradt bennem jócskán hiányérzet egy-két dologgal kapcsolatban, és sok kérdés felmerült bennem, amire sajnos nem kaptam meg a válaszokat. Nem értem, hogy miért kellett ilyen szűkmarkúan mérni a magyarázatokat? De lehet, hogy csak velem van a baj, és én nem értettem meg elsőre a filmet, ami azt jelenti, hogy még legalább egyszer neki kell feküdnöm, hátha csak jól el vannak bújtatva azok az információk. Akárhogy is van, én úgy érzem, hogy az Örökség nem volt képes megörökölni az első rész fantasztikus történetét.

Akció a köbön

A film egyetlen kimagasló csúcsjelenete a fénymotorozás, de még ez sem igazán teljesedett ki, lehetett volna még fokozni. A karaktereket játszó színészeknek sem volt idejük kibontakozni, a Kevin Flynnt alakító Jeff Bridgesnek volt egy olyan jelenete, ahol megvillogtathatta a színészi képességeit, de a többieknek esélyük sem volt az alakításra. Ez a kiforratlanság és a rohanás valójában az egész filmre jelmező, ez nagyon zavaró volt számomra.

A látványvilág az hibátlan, a trükkök is magas színvonalúak lettek, a zene pedig tökéletesen illik Tron világához, ami ugyan nem a legeredetibb zenemű, de ez még nem olyan nagy tragédia. A Daft Punk remekül eltalálta a hangulatot, meg van benne az a monumentalitás, amitől valóban úgy érezhetjük, hogy ez a világ létezik, és hogy ott vagyunk benne. Sajnos ennek ellenére alig tapasztaljuk ezt az érzést a film során.

Mindent összevetve, nekem kevés volt az Örökség, sokkal többet is kilehetet volna hozni ebből a filmből. Számomra csak egy modernizált Tron lett, az első rész rímékje. Többet vártam ettől a filmtől, de még annyit sem kaptam a folytatástól, mint az eredeti résztől. Nálam továbra is a Tron: Avagy a Számtógép Lázadása a favorit, még ha technikailag elmarad is az Örökségtől.