Hardver kategória bejegyzései

Vizio – Moziélmény a köbön!

Pár évvel ezelőtt a Philips már elkészítette saját 21:9 képarányú tévéjét, de a többi gyártó nem igazán lépett ebbe az irányba – talán a felemás fogadtatás miatt. Egészen eddig, mert a Vizio bejelentette, hogy 3 új típust is piacra dob 21:9-es képaránnyal: egészen pontosan 50, 58 és 71 hüvelykes méretben. A cég elmondása szerint ez adja vissza legjobban a mozik nyújtotta élményt.

A sokak által utált filmeknél tapasztalható alul-felül fekete sáv így már nem lesz látható. Azt azért érdemes megemlíteni, hogy ez a képarány elsősorban annak lesz jó aki sok DVD vagy BD filmet néz – esetleg játszik -, nem pedig a magas minőségű itthoni 4:3-as képarányú adásokat. Mindhárom modell támogatja a háromdimenziós anyagokat, mégpedig az LG által is használt passzív polarizációs technológiát bevetve. Most már egyik televízióból sem hiányozhat az “okostévé” funkció, így ezekből sem fog. Az már csak pozitívum, hogy mindhárom masinába lesz Wi-Fi is beépítve.

A legnagyobb 71″-es modell 2.000.000:1 dinamikus kontrasztaránnyal és 240Hz-es képfrissítéssel kerül piacra, a másik kettő kisebb modell pedig 1.000.000:1 – szintén – dinamikus kontraszttal és 120Hz-es képfrissítéssel lesz elérhető. Az 50 és 58 hüvelykes masina Edge-LED, míg a 71″-es modell Full-LED háttérvilágítást kapott. Egyébiránt Bluetooth segítségével lehetőségünk lesz vezeték nélküli billentyűzetet is csatlakoztatni.

Ablakgyártásra adta fejét a Samsung

Most már ez is lehetséges! A koreai vállalat mindig híres volt a különböző újításaival kapcsolatban és kétség kívül új találmányuk is egy érdekes színt visz majd hétköznapjainkba. Egy hagyományos ablaküveghez hasonlóan ez is teljesen átlátszó, annyi különbséggel, hogy egy csapásra – érintésre – a szimpla ablaküvegnek látszó tárgyból egy óriási érintőképernyő lesz. Így ha éppen internetezni szeretnénk vagy egy időjárás előrejelzést, esetleg filmet megnézni, akkor már ezt is megtehetjük ablakunk előtt állva. Lényegében egy nagy táblagépként funkcionál.

Ha nem szeretnénk a megszokott környezetünket bámulni, akkor lehetőség lesz virtuális háttér beállítására is, valamint helyet kapott egy reluxa program is amivel elsötétíthetjük szobánkat. Kívülről nézve egy tükröződő felület fogadja az érdeklődő szempárokat, így nem láthatják, hogy mi éppen milyen tartalmakat böngészünk a világhálón. A kütyü nem tartalmaz semmilyen háttérvilágítást így mindenképpen szükség van egy hátsó fényforrásra amit jelen esetben a nap szolgáltat, persze nem kell verőfényes napsütésnek lenni ahhoz, hogy használható legyen az eszköz.

Új taggal bővül az Xperia család

A jelenleg Xperia S nevet viselő telefon 4,3 colos Bravia kijelzővel lesz felszerelve, aminek 1280×720 pixeles felbontása lesz. 32 GB belső tárhely, 1 GB ram és a kétmagos 1,5 GHz-es processzor mellé egy 12 megapixeles kamerát szerelnek. 3G hálózat sem lesz természetesen ismeretlen a gépnek de e mellé kapunk GPS-t, HDMI portot, Wifi vevőt.

Érdekesség, hogy a telefon előlapján nem a Sony Ericsson név köszönt ránk hanem “csak” Sony.

A cseppet sem fapados készülék az idei első negyedévben fog megjelenni. Kezdetekben Android Gingerbeardel lesz telepítve de a második negyedévben megkapja a 4.0-ás (Ice Cream Sandwich) frissítést.

A Full HD már a múlté!

Azt eddig is sejthettük, hogy az egyre nagyobb képernyő méret mellé egyre növekvő felbontás fog társulni, hiszen a cél mindig a mozikéhoz hasonló vagy a jobb látvány/élmény elérése.

Erre törekszik az LG is, aki bemutatta első ULTRA DEFINITION felbontású 3D-s kijelzőjét. A gyártó új panelje nem csak felbontásával hanem méretével is kitűnik a tömegből. A 84 hüvelykes (213 cm) televízió 8 millió pixeles (3840×2160) felbontásával új csúcsokra tör az otthoni szórakoztatás terén. Ez a pixelszám a Full HD (1920×1080) négyszeresének felel meg.

A 3D UD TV támogatni fogja a Magic Motion névre keresztelt mozgásérzékelős távirányítóját  a vállalatnak. Ezt a megoldást talán a Playstation Move-val lehetne párhuzamba hozni, ami a menüben való navigálást illeti, emellett lehetőségünk lesz hangvezérlésre is. De a Samsung rendszerétől eltérően  nem a tévé irányába kell beszélnünk, hanem magához a Magic  távirányítóhoz kell pár kedves szót ejtenünk, ha éppen csatornát akarnánk váltani.

 

Samsung Series 9 All In One – Mindent bele!

A 27 hüvelykes monitor LED-es háttérvilágítással, 120Hz-es képfrissítéssel és 2560×1440-es felbontással büszkélkedhet! Természetesen a mai elvárásoknak megfelelően 3D megjelenítésre is alkalmas lesz! Shutteres (aktív) szemüvegekkel élvezhetjük a tartalmakat harmadik dimenzióban, ebből egyébként 2 darabot ad a gép mellé a Samsung.

Annyi egész bizonyos, hogy Core i7-es processzorral lesz a gép felszerelve emellé 8GB rendszermemóriát kap. A videokártya AMD lesz 1GB memóriával. A hangzásról a JBL gondoskodik, emellett helyet kap a masinában egy Blu-ray meghajtó, TV-tuner, vezetékes és vezeték nélküli hálózat  és USB 3.0 csatlakozó. Kicsomagolás közben találni fogunk a csomagban még egy vezeték nélküli billentyűzetet és egeret, valamint egy a kijelzőre csíptethető webkamerát. Előre telepített Windows 7-el kerül a boltok polcaira.

Pontos árról, illetve hazai megjelenési dátumról egyenlőre nem tudni, de minden bizonnyal mélyen a zsebünkbe kell nyúlni, ha haza szeretnénk vinni egy Series 9 All In One-t.

Beszélgess a Tévéddel

Lassan már táviránytóra sem lesz szükségünk hiszen a legtöbb funkció már e nélkül is elérhető. Jelen videóban a Samsung rendszerét figyelhetjük meg működés közben, aminél lehetőségünk lesz többek között hangvezérlésre. 24 különböző nyelvet ismer fel a rendszer, de egyenlőre a magyar nem tartozik ezek közé. Csak annyit kell mondani, hogy “HI TV” és a hangvezérlés máris aktiválódik. Ezzel a funkcióval lehetőség lesz csatornát váltani vagy a hangerőt szabályozni valamint egyes más menüpontokat előhívni. Na de nem csak ennyiből áll az egész, mert a mozgásérzékelés sem akadály. A videó alapján meglepően jól és stabilan működik.

LG Cinema Screen – A káva nélküli csoda

Évről-évre megy a háború a gyártóknál, hogy ki alkotja meg az aktuális év éppen legdizájnosabb masináit. Pár éve az LG elkezdte a televízióik kijelzőjét körbeölelő keret lecsökkentését, amire aztán a Samsung válaszolt a 2011-es felhozatalával. Persze ezt nem hagyhatta annyiban az LG, így az idei televízió kínálatában megtalálható lesz a Cinema Screen fantázianevet viselő tévéje, melynek már szinte el is hanyagolható a káva vastagsága. A mindösszesen 1mm vastag –vagy vékony?- keret miatt a koreai gyártó állítása szerint a mozikéhoz hasonló 3D élményt kap a felhasználó.

Azért nem csak ezzel tűnik ki a tömegből az új jövevény, hanem a Dual Play technológiával is. A 3D alapjait használó rendszer segítségével egyszerre nézhetünk két különböző képet a tévé kijelzőjén – állítólag ennek a funkciónak a használatához egy speciális szemüvegre lesz szükségünk. A Smart TV funkciók is tovább bővülnek, jelenleg 1200 alkalmazással bírnak –régiónként változhat. Ha kevesellnénk a 3D tartalmakat, lehetőségünk lesz a 2D-ből 3D-be való konvertálásra.

A gyártó idén is a passzív 3D mellett tette le a voksát, ezzel minden bizonnyal Ők már maradnak is ennél a megoldásnál a későbbiekben is. Az idei televíziók mellé kapunk teljesen új szemüvegeket is, pontosan 3 különböző típus közül választhatunk, melyek a hivatalos adatok szerint 20%-kal könnyebbek az előző generációs változatoknál.

Bemutatkozik a “konzol kinézetű” Alienware X51

A “kicsike” első ránézésre leginkább egy konzolra emlékeztet, de ha közelebbről is szemügyre vesszük az Alienware X51-et, gyorsan rájöhetünk: valamivel nagyobb, mint egy Xbox 360-as konzol. Az Alienware legújabb büszkeségén ráadásul full beállítások mellett, minden gond nélkül – 77 fps mellett – fut a Battlefield 3.

A £699-os alap modell egy 3.3 GHz-es Intel Core i3-2120 dual-core processzort, egy Nvidia Geforce GT545 grafikai kártyát, 4GB-os DDR3 RAM-ot és 1TB-os merevlemezt rejt.

A kicsivel borsosabb árú, £999-os verzió már 8 GB RAM-ot, Intel Core i7-2600-as processzort és Nvidia Geforce GTX 555 grafikai kártyát tartalmaz.

A Sony nem aggódik a PS Vita Japán eladásai miatt

Az Sony Computer Entertainment America hardver részlegének marketing igazgatója, John Koller elmondta, hogy a cég nem aggódik a PS Vita csökkenő eladásai miatt, és továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a hardver “igen erős”.

Koller azt is elárulta a GameSpot munkatársainak a héten megrendezésre került CES-en, hogy ha összességében nézzük a dolgokat, akkor ez egy igen erős kezdés, hiszen “az emberek hazavitték a PS Vitát és igazán élvezik azt”.

Az elégedettségi ráta nagyon magas…

Ha ezt nézzük, akkor pedig teljesen mindegy, hogy hány darab handheld talált gazdára és hány vár még arra, hogy valaki leemelje a polcokról – mondta az úriember.

Jelenleg még mindig az első néhány hétben vagyunk és a célunk, hogy megpróbáljunk annyi darabot piacra dobni, amennyit csak lehetséges. Bele fog telni egy kis időbe, de összességében ezek a számok jó előjelek.

A PS Vita az első héten több, mint 321.000 példányban kelt el, de a második hét már csak 72.500-as eladást produkált, a harmadik és negyedik hét pedig újabb csökkenést hozott.

Koller szerint az eladásokat tovább fogja erősíteni, hogy a PS Vita európai megjelenésével egy időben jó pár új játék is megjelenik majd, ezzel pedig megpróbálják kiküszöbölni azokat a hibákat, amit a 3DS bevezetésekor követtek el.

A marketing igazgató szavai teljesen fedik a valóságot, hiszen hamarosan érkezik a Resistance, a LittleBigPlanet, a Call of Duty és az Assassin’s Creed PS Vita verziója is.

[CES 2012] A világ első Android 4.0-ás HDTV-je

A kínai Lenovo az elsők között jelentette be, hogy új szereplője lesz a hányattatott sorsú tévépiacnak. Első tévéjük a “szerény” 55 hüvelykes K91-es IdeaTV, mely a világ első Andorid 4.0-ás HDTV-je lesz.

A tévé technikai paramétereiről egyelőre nem sokat tudni. Ami biztos, az az Android 4.0-ás – Ice Cream Sandwich – operációs rendszer, az 1,5 GHz-es órajelen ketyegő Snapdragon APQ8060 processzor és az 1 GB-os rendszermemória. Ezen felül kapunk még 8 GB flashmemóriát a letölthető alkalmazások tárolására, egy 2 GB-os SD szabványú memóriakártyát, HDMI és USB 2.0-ás csatlakozásokat.

A beépített mikrofonnak és az 5 megapixeles kamerának hála pedig videotelefonálásra is lesz lehetőségünk, ráadásul a berendezés még az arcfelismerésre is képes lesz. A vezérlést egy sokoldalú, háromtengelyű giroszkópos távvezérlő segíti, mely tapipadot is magába foglal, így pedig akár játékkontrollerként is használható majd.

Egyelőre sem pontos ár, sem pontos megjelenési dátum nem került nyilvánosságra.

2011-ben zsugorodott a brit videojáték piac

A UKIE legfrissebb riportja szerint a brit videojáték ipar 2011-ben 13%-os zsugorodást szenvedett el, ami azért elég jelentősnek számít (lévén, hogy a csökkenés mértéke meghaladta a 10%-ot).

A tavalyi év 52 hete alatt összesen 82 millió játék talált gazdára, ami összességében 2,520 milliárd font bevételt jelent. De hiába ez az elképesztően nagy szám: az előző évhez viszonyítva és a teljes iparra vetítve ez mégis 13%-os visszaesést jelent.

A konzolos játékok 1,35 milliárd font bevételt termeltek, míg a PC-sek “csak” 453 milliót. Hardvereladások tekintetében tavaly egyértelműen az Xbox 360 és 3DS vitte a prímet. A Microsoft és a Nintendo konzoljának hála összességében 646 millió font bevételt tehettek zsebre a brit forgalmazók.

A mozgásérzékelős eszközök a kiegészítők piacának 11%-át bitorolják, bevétel tekintetében pedig 27% az övék. A teljes piacot vizsgálva megállapíthatjuk, hogy míg 2010-ben a mozgásérzékelős játékszoftverek az össz-eladások 6.7%-át tudhatták magukénak, addig 2011-ben ez a szám már 14.5% volt. A legnagyobb bevételt termelő címek (a mozgásérzékelős játékok piacán) a Just Dance 3 (Wii), a LittleBigPlanet 2 (PS3) és a Forza Motorsport 4 (Xbox 360) voltak.

Saját App Store-t kap a Wii U?

A The Daily értesülései szerint nem kizárt, hogy a Nintendo konzolja E-reader funkcióval is el lesz látva, ráadásul a fícsör talán a 3DS-t is érinteni fogja

Tehát nagyon úgy néz ki, hogy a nem is olyan távoli jövőben ha munkába vagy suliba menet kedved szottyan beleolvasni kedvenc magazinodba vagy regényedbe, akkor csak elő kell venned a Wii U-dat, vagy a 3DS-edet.

A feltételezések szerint az E-reader szolgáltatás lehetővé teszi majd, hogy a felhasználók könyveket, magazinokat vagy képregényeket töltsenek le, amiket aztán menet közben a Wii U tablet-szerű képernyőjén nyugodtan át is tudnak majd böngészni.

Az egyelőre nem világos, hogy a pontos néven nem nevezett szolgáltatás pont rendszert használ majd – ahogyan az a DSi Shop vagy a Wii Shop Channel esetében is van – vagy pay-to-play lesz, mint az App Store.

A Wii U az előzetes információk szerint idén június és december között fog megjelenni – bár én személy szerint a nagy hallgatás miatt ebben igencsak kételkedem -, de előtte még tiszteletét teszi a jövő héten megrendezésre kerül CES 2012-n is.

Mégsem olyan kelendő a PS Vita Japánban?

Azt hiszem korántsem így képzelte el a Sony az ünnepek előtti szezont, ugyanis a felkelő Nap országának egyik legnagyobb cégóriása december 17-én dobta piacra legújabb handheld-gépezetét, mely a jelek szerint mégsem fogy annyira, mint azt ahogy gondolták volna. Bár eddigi jelentéseink még megerősítetlen stádiumban várakoznak a visszaigazolásra, a NeoGAF információi szerint a konzolnál sokkal jobban fogynak az ahhoz kompatibilis nagyméretű memóriakártyák!

Értesüléseink szerint a japán kiskereskedések polcairól a wi-fis modellek nyolcvanöt százaléka (85%) kelt el, míg a kizárólag szélessávú internetkapcsolattal [3G] felszerelt modellből ötvenhat százalék (56 %) talált gazdára. A kiskereskedők természetesen nem számolták bele ezekbe az eredményekbe az előrendelt Vita példányokat, azonban azokat beleszámolva sem dobhatták volna meg sokkal jobban ezeket az eladási mutatókat!

Mint azt már korábban említettük, a konzollal kompatibilis nagyobb méretű (16 / 32 GB) memóriakártyák jobban fogytak, mint maga az alapgép, ráadásul olyannyira, hogy a kiskereskedések átmeneti memóriakártya-hiányban szenvednek. Az alapgép mellé a vásárlók kilencven százaléka! vásárolt kapásból kisebb – nagyobb méretű kártyát, ez természetesen jelentősen megdobta azok eladási mutatóit is!

Jelentéseink mellett néhány panaszlevél is érkezett, melyben a masina előrendelői panaszkodtak rendszerfagyásokra, illetve nem megfelelően reagáló érintőkijelzőkre. Reméljük talál majd rá gyógymódot a Sony! Ti vesztek majd belőle?

[CES 2012] A Nintendo újra bemutatja a Wii U-t!

A figyelem középpontjában a január 10 és 13 között megrendezésre kerülő CES 2012 áll, ahol – a CNet egyik szerzője, Jeff Bakalar szerint – a Nintendo fél évvel az E3-as leleplezés után újra bemutatja a Wii U-t.

A korábbi pletykák szerint a Microsoft is itt fogja leleplezni a next-gen Xboxot, de hogy erre ténylegesen sor kerül-e majd, vagy sem, azt egyelőre nem tudjuk.

Ha hihetünk Bakalarnak, akkor a Nintendo 17 év után tér vissza a rangos eseményre, ahol bemutatja a jövő év végén debütáló Wii U-t. Mivel a júniusi E3 Expo inkább a Wii U speciális vezérlőjéről szólt, így most reméljük, hogy magáról a konzolról is kapunk néhány új információt.

A közeljövőben már új méretben is kapható lesz majd az iPad?

Így igaz: A vastagabb pénztárcájú [iOS] réteg még mindig előszeretettel voksol az iPad mellett, ugyanis az Apple táblagépeit sokoldalúan  lehet hasznosítani – Lehet rajtuk internetezni, olvasni, zenét hallgatni és színvonalasabbnál színvonalasabb játékokkal is játszani, tehát multimédiás téren szinte verhetetlenek az iOS hajtotta gépezetek és ezzel a kaliforniai cégóriás is teljesen tisztában van. Rengeteg embernek csak a masina árcédulája böki a csőrét, de úgy tűnik ennek lefaragására is talált már megoldást az Apple!

Nem is kell hatalmas kompromisszumokra gondolnunk, hiszen legfrissebb hírmorzsáink szerint egy olcsóbb iPad gép is megjelenik majd a közeljövőben, pontosabban jövőre: Hogyan lesz ettől olcsóbb a legújabb iPad árcédulája? Az alma ezt a képernyőméret csökkentésével szeretné majd elérni, árulta el egy meg nem nevezett forrásból íródott cikk, melynek elmondása szerint a kaliforniai nagyágyú igényt tartana az LG Display 7,85 hüvelykes [7,85 inch] kijelzőire!

Pletykaszinten mozgolódó információink szerint az új iPad jövő év márciusában / áprilisában debütál majd, ennek ellenére nem fogja helyettesíteni a régebbi kiadásokat, [iPad / iPad2] sőt még jóval olcsóbban is hozzájuthatunk majd, mint a jelenleg is kapható Apple tabletekhez. Szerintetek mennyibe fog majd kóstálni? Ha nem lesz egekben az ára ti beneveztek rá? 

A fiatalabb korosztály felé nyit a PlayStation 3

Jim Ryan, a SCEE elnöke nemrégiben interjút készített az OPM UK nagyérdemű stábjával, nyilatkozatában pedig elárulta, hogy irányváltást eszközöl és a fiatalabb korosztályt is megcélozzák majd a cég jelenleg is jól fogyó nagykonzoljával:

Azt hiszem most jött el az ideje annak, hogy egy némileg fiatalabb korosztály felé mozgolódjunk. A családok felé. Mindezek ellenére a core játékosokat sem felejtjük el.

Egy tonnányi nagyszerű játékot kaptak már a core játékosok, azonban itt az ideje annak, hogy a casual réteg  felé is kinyíljunk, rengeteg olyan játékkal tudnánk őket elkápráztatni, amelyek a nagykonzol idősebb testvérein [PlayStation 1 – PlayStation 2] is hatalmas sikert arattak.

Ryan továbbra is hatalmas potenciált lát a PlayStation 3 jövőjében, főleg így, hogy az augusztusi árzuhanás óta az alapgépet már 199 font ellenében is hazaviheti bárkárki .

Ha visszatekintünk a múltba megláthatjuk, hogy régebbi konzoljaink is akkor fogytak igazán, amikor a gépek ára 129 angol font alá esett. Mivel a PS3 is elérte már pár hónapja a 199 fontos szintet, biztosak vagyunk benne, hogy még jó sok darabot eladunk belőle.

Szerintetek minek tudható be ez az irányváltozás? Érkezik a következő generációs konzol és elakarják adni a fennmaradó darabokat? Esetleg a casual réteget nem érintette volna meg annyira a konzol? Mi lesz a core játékosokkal? Érkeznek még core játékok a gépre, vagy végleg a casual címeké lesz a főszerep? Lejárt volna a gép életciklusa?

SCEE: Nyilatkozatával töri meg a csendet Jim Ryan

Az úriember az Official PlayStation Magazine [OPM] szerkesztőségének adott hivatalos nyilatkozatában elárulta, hogy hatalmas baklövéseket követtek el a PSP marketingkampánya közben, mivel a marketinganyaggal teljesen összezavarták a konzol nagyérdemű rajongótáborát. Az igazgató elmondása szerint a konzol valódi értékei helyett inkább a multimédiás funkciókra terelték el az irányt, így a játékok népszerűsítése szinte teljesen kimaradt a hordozható gépezet marketinganyagából. Ne menjetek sehova, most következik a délelőtt fénypontja, amely nem más, mint Jim Ryan hivatalos nyilatkozata:

Úgy gondolom, hogy a PSP-t népszerűsítése közben egy rendkívül sokoldalú multimédiás eszközként próbáltuk beállítani: A konzol korai napjaiban rengeteg szó esett a videólejátszás funkció használatáról, a zenelejátszóról és a különböző multimédiás funkciókról. Mára viszont rájöttünk, hogy ezzel teljesen összezavartuk vásárlóinkat, ezért ők nem voltak teljesen biztosak abban, hogy miről is szól ez a készülék.

Hibáinknak köszönhetően már sokkal céltudatosabban és fókuszáltabban pozicionáltuk a Vita-t: Elmondhatjuk, hogy elsősorban játékgépnek készül, már a kezdetektől fogva annak is lett tervezve és az erőssége leginkább a játékokban rejlik majd.

Ryan azt is hozzátette, hogy a nagykonzolos [PS2 / PS3] portokat sem fogadták annyira lelkesedve a PSP tulajdonosok, ezért inkább otthon játszottak a Sony konzolokkal, nem pedig útközben, vagy munkába menet. Az úriember természetesen ezen a téren is változásokat eszközöl, elmondása szerint a Sony emberei mára már megtanulták azt, hogyan készítsenek el egy olyan játékot, ami mindenki számára megfelel majd.

A legfontosabb az, hogy a játék egyedi és változatos elemekkel legyen megspékelve, [cukor, só és minden mi jó?] ezáltal képes lehet majd arra is, hogy belopja magát a játékosok szívébe – A különböző interfészek segítségével a Vita pedig még arra is képes lesz, hogy az átportolt játékokat leendőbeli konzoljukon is élvezni tudják majd a játékosok!

A konzol decemberben debütál a felkelő Nap országában és az ázsiai területeken, míg hazánkba, Európába február 22-én teszi csak be a lábát. A következő generációs konzol nyitókínálatában tizenkét neves játék teszi majd tiszteletét, a nyitócímekről természetesen oldalunkon is olvashattok. [PS Vita – Nyitókínálat] Várjátok már a konzol megjelenését? Szerintetek is hibázott a Sony a PSP marketingkampányával? Véleményetek szerint meddig marad még életben a PSP? 

 

Tévékbe épített Kinecttel erősítene a Microsoft?

Így igaz: A minap befutott hírmorzsák alapján hamarosan már minden ember nappalijában elérhető lesz majd a Kinect, ugyanis a The Daily jelentése szerint a Microsoft arra készül, hogy a következő generációs tévékbe beleintegráltassa a mozgásérzékelős szerkezetet. A lap további elmondásából kiderült, hogy “a televíziókba épített Kinecttel azt érik el a redmondiak, hogy nem lesz szükség külön Xbox 360 konzolra ahhoz, hogy élvezhessük a Kinect nyújtotta örömöket.”

A cégóriás már el is kezdte a tárgyalásokat, információink szerint az újdonsült technikai vívmány szabadalmaztatása már korai stádiumában van, a Microsoft pedig folyamatosan tárgyal a Sonyval és a Vizioval álmai megvalósításának érdekében. Xbox 360 nélküli Kinect élmények? Igen!

Ha a pletykák igazak, akkor a közeljövőben már gesztusokkal és kézmozdulatokkal is vezérelhetjük majd kedvenc tévékészülékünk, emellett helyi hálózatunk kialakításával kapcsolatot tarthatunk majd számítógépünk és újdonsült készülékünk között is, viszont ez csak a legújabb Windows megjelenésének [Windows 8] idejére lesz tehető.

A Microsoft ezzel a húzásával valószínűleg a Google TV-nek, illetve a szintén csak pletykaszinten mozgó Apple TV-nek szeretne hadat üzenni, de hogy mi lesz ebből, az még csak a jövő zenéje! Szerintetek lesz Kinect TV? Miért játszana össze legnagyobb konkurensével a Sony?

Japán Charts – Élen a Modern Warfare 3

Ez a töretlen népszerűség pedig bőven elegendő lett ahhoz, hogy a japán szoftvereladások élére ugorhasson a nemrégiben megjelent sikercím.  A Media Create jelentése szerint a lövölde rengeteg friss húst lekörözött már a japán játékpiacon, a Ni no Kuni és a Namco One Piece Gigant Battle! sem jelentett neki komolyabb kihívást!

A méltán népszerű sorozat legújabb felvonásából 180.372 darab talált gazdára a Sony konzoljának táborában, míg a rivális konzolon 30.467 eladott darab pörög a meghajtókban, ez összesen 210.839 gazdára talált példányt jelent! A tavalyi évben megjelent Black Ops mindössze 159.201 eladott lemezzel büszkélkedhetett, úgyhogy ez a siker most egy jelentős mérföldkövet tett le a japán Call of Duty eladások történetében!

A második helyet ezúttal a Nacmo One Piece Gigant Battle! szerezte meg, [116.062] míg a harmadik helyen a Ni no Kuni [67.032] trónol a jelenlegi felállás szerint. A legjobb húsz között a Saints Row: The Third, a Halo: Combat Evolved és Ultimate Marvel vs Capcom 3 neve is felbukkant, elmondható, hogy a Third remekül, míg a 10. évfordulóra készült Halo kevésbé szerepelt jól debütálásához képest. (Talán csak azért, mert Xbox 360 exkluzív játékkal állunk szemben?)

Japán Charts [November 14 – 20]:

  • [PS3] 01. Call of Duty Modern Warfare 3 (Square, 11/11/17): 180,372 — NEW
  • [NDS] 02. One Piece Gigant Battle! 2 (Namco Bandai, 11/11/17): 116,062 — NEW
  • [PS3] 03. Ni no Kuni (Level-5, 11/11/17): 67,032 — NEW
  • [3DS] 04. Super Mario 3D Land (Nintendo, 11/11/03): 62,318 (499,250)
  • [PS3] 05. Saints Row The Third (THQ Japan, 11/11/17): 36,222 — NEW
  • [PSP] 06. Final Fantasy Type-0 (Square Enix, 11/10/27): 30,543 (682,173)
  • [360] 07. Call of Duty Modern Warfare 3 (Square Enix, 11/11/17): 30,467 — NEW
  • [PSP] 08. Hatsune Miku Project Diva Extend (Sega, 11/11/10): 30,042 (214,715)
  • [PS3] 09. Sengoku Basara 3 Utage (Capcom, 11/11/10): 25,771 (149,968)
  • [PS3] 10. Ultimate Marvel vs Capcom 3 (Capcom, 11/11/17): 22,436 — NEW
  • [PSP] 11. Ore no Shi wo Koete Yuke (Sony, 11/11/10): 21,497 (115,582)
  • [WII] 12. Pokepark 2 Beyond the World (Pokemon, 11/11/12): 19,246 (55,031)
  • [WII] 13. Kirby Wii (Nintendo, 11/10/27): 18,671 (236,039)
  • [360] 14. Saints Row The Third (THQ Japan, 11/11/17): 15,380 — NEW
  • [360] 15. Halo Combat Evolved Anniversary (Microsoft, 11/11/17): 13,106 — NEW
  • [PS3] 16. Metal Gear Solid Peace Walker HD (Konami, 11/11/10): 12,721 (52,464)
  • [WII] 17. Just Dance Wii (Nintendo, 11/10/13): 12,477 (216,255)
  • [PSP] 18. Winning Eleven 2012 (Konami, 11/11/03): 9,742 (69,362)
  • [WII] 19. Wii Party (Nintendo, 10/07/08): 8,559 (2,022,866)
  • [PS3] 20. Battlefield 3 (Electronic Arts, 11/11/02): 8,094 (150,265)

A szoftvereladások mellett bekopogtattak az eheti hardvereladások is, melyek nem tudtak nekünk sok újjal szolgálni, ugyanis még mindig a 3DS a legjobban kelendő konzol a felkelő Nap országában. A háromdimenziós masina után a PSP és a PS3 teljesített a legjobban a héten, talán az új színkombinációk és akciók miatt kelendőek most annyira a Sony gépezetei.

  • 1. 3DS: 96,219 (103,962)
  • 2. PSP: 41,069 (23,472)
  • 3. PS3: 40,085 (22,919)
  • 4. Wii: 13,613 (11,782)
  • 5. DSi LL: 1,813 (1,751)
  • 6. X360: 1,763 (1,531)
  • 7. PS2: 1,291 (1,294)
  • 8. DSi: 897 (909)
  • 9. DS Lite: 31 (20)

Japánt is komolyan lázba hozta a Modern Warfare 3, vajon meddig tart még ez a siker? Az elkövetkezendő hetekben is ennyit eladnak majd belőle, vagy úgy fog majd járni, mint a Wii Party, vagy a Just Dance Wii? Szerintetek meddig uralkodik még a 3DS, és meddig marad életben a PSP? Kérdéseimre a választ komment formájában várom: Köszönöm!

Két Razer Blade prototípust loptak el

A Razer alig pár órája erősítette meg az értesüléseket, miszerint a november 4-i hétvégén betörtek San Francisco-i irodájukba, melynek R&D laborjából két darab Razer Blade laptop prototípusát tulajdonították el ismeretlen tettesek.

A cég vezérigazgatója, Min-Liang Tan a Razer Facebook oldalán fordult a közösséghez, és megkérte őket, ha bármilyen olyan információ van a birtokukba, mellyel a két prototípus nyomára akadhatnának, jelezzék nekik a cult@razerzone.com email címen.

A Razer fejese kérésében nem győzte kihangsúlyozni, milyen fontos, hogy visszakapják a “világ első igazi gamer laptopjaként” beharangozott prototípusokat, hiszen rengeteg munkájuk van benne, és egyáltalán nem szeretnék látni, hogy valaki a feketepiacon ebből húz hasznot.

Reméljük a két laptop hamar megkerül és “happy end” lesz a történet vége, bár ilyen csak a mesékben szokott történni.. Ha lemaradtál volna róla, itt megtekintheted, hogy mely gamer laptopról van szó.

3DTV és 3D-s headset a Sonytól – Az idei Karácsony slágere?

Tegnap pedig arra is fény derült, hogy a PlayStation 3DTV november 13-ától válik elérhetővé az Egyesült Államokban, Angliában pedig decmeber 8-ától.

A PlayStation 3DTV 24 inches kijelzővel, HDMI kábellel és egy pár 3D-s szemüveggel érkezik majd. A SimulView funkciónak köszönhetően egyszerre két gémer is játszhat majd teljes képernyőn, 3D-ben, mely komoly élvezeti értékkel tölthet meg egy kooperatív mókát – viszont a többi játékosnak egy speciális szemüvegre lesz szüksége, mely 69.99 dollárért szerezhető be.

Megjelenéskor jó pár játék lesz már elérhető 3D-ben, többek közt a MotorStorm Apocalypse, a Resistance 3, a Gran Turismo 5, a Killzone 3 és a Super Stardust HD, de összesen 40 game válik 3D-ben játszhatóvá.

Az 500 dolláros 3DTV mellé egy sztereoszkopikus 3D headset is elérhetővé válik. A HMZ-T1-es sztereoszkopikus 3D headset Japánban már november 11-étől megvásárolható, míg nyugaton december 8-a lesz a nagy nap.

A “fejre erősíthető kijelző” 2D-s és 3D-s megjelenítést is lehetővé tesz majd. A Sony elmondása szerint a headset segítségével ugyanaz az élmény érhető el, mintha egy 750 inches mozivásznat néznénk 20 méter távolságból.

A dolog pikantériája, hogy a headset többet kóstál, mint maga a 3DTV: a 799.99 fontos ára elég zsebbenyúlós.