Call of Duty címkével jelölt bejegyzések

Május elsején jön az új Call of Duty bejelentése

A kiadó az éj leple alatt bejelentette, hogy a következő hónap első napján érkezik meg a hivatalos bejelentés. Igen, újabban ez a szokás: bejelentjük a bejelentenivalót.

A nagy leleplezésre tehát május elsején, a TNT amerikai kábelcsatorna által közvetített kosármeccs nagyszünetében kerül majd sor. Ez azt jelenti, hogy magyar idő szerint május 2-án kora hajnalban fut be az első teaser.

Mindezen információk mellett a Call of Duty teaser oldalán egy visszaszámláló mellett jó pár “feloldásra” váró kép is látható, melyeket az elkövetkezendő napokban fed fel az Activison.

A GTA V lehet az új CoD trónfosztója?

Ettől függetlenül azért nagyon érdekes, amit az EEDAR piaci elemzője, Jesse Divnich állít: az úriember szerint a Rockstar játéka végre véget vethet a Call of Duty három éve tartó egyeduralmának és végre maga alá gyűri azt…

Bár azt is meg kell jegyeznünk, hogy a lét adta világon senki nem mondta, hogy biztosan 2012-ben jelenik majd meg a GTA V, bár a legtöbb elemző és magazin, no meg maguk a játékosok is erre számítanak. Így nem is csoda, hogy mindenki 2012 legnagyobb megjelenésének könyvelte el az épphogy csak bejelentett játékot.

A 2009-ben megjelent Modern Warfare 2, a 2010-es Black Ops és a tavalyi Modern Warfare 3 is rengeteg rekordot megdöntött, de minden bizonnyal ezt a Grand Theft Auto V is megpróbálja majd. Megjelenése óta a GTA IV 22 millió példánya került fel a boltok polcaira, majd onnan a játékosok otthonaiba.

De hogy a végső csatát ki nyeri? Egyelőre nem tudjuk, maximum csak sejtjük! Te kire tennéd le a voksodat?

A Treyarch a jövő lövöldéjét készíti?

Ilyen például a Treyarch, aki állítólag már a jövő lövöldéjét készíti, méghozzá a Call of Duty személyében. A Gamespot bukkant rá arra az álláshirdetésre, melyben a Treyarch új munkaerő után kutat.

A weboldalon szereplő álláshirdetés szerint egy nagysikerű játék új konzolra történő “átültetésére” keresnek munkaerőt. Természetesen semmi konkrétum nem lett megemlítve, ezért is indultak el a találgatások.

Habán nem a Treyarch az egyetlen stúdió, aki a Call of Duty széria mögött áll, illetve ezen felül jó pár másik játékot tudhatnak magukénak, ennek ellenére a “nagysikerű játék” szinte kizárt, hogy ne a CoD legyen.

Persze a vélemények is megoszlanak, hogy az “új konzol” mit takar, de nyilván inkább a Wii U-ról, vagy a PS Vitáról van szó, nem pedig az új Xbox-ról, illetve PlayStation-ről.

Activision Blizzard – Diablo 3, CoD, James Bond

Tegnap este már szőr mentén említést tettünk arról, hogy friss információk szivároghatnak ki az Activision Blizzard háza tájáról, hiszen helyi idő szerint este 9-kor kezdődött a 2011-es év első pénzügyi negyedévét felölelő időszakának beszámolója.

Előző hírünk pont abban a dobozban volt, amely leesett a kamionról és így menet közben elhagytuk, de a lényeg úgyis az, hogy mi is történt eseményen. Nagy vonalakban így lehetne jellemezni:

  • Az első negyedév igen szép profitot hozott az Activision Blizzardnak: az előző év ugyanezen időszakához képest 76%-os növekedést értek el, ami 503 millió dollár bevételt jelent az első 3 hónapra.
  • Ennek kb. fele a digitális értékesítésből származik.
  • Nem készül Blizzard játék idén, de 2012-ben kettőre is számíthatunk.
  • Egy pár héten belül új Call of Duty bejelentés érkezik.
  • Egy különleges CoD játékot is fejlesztenek, kizárólag a Kínai piacra.
  • A Black Ops Escalation map pack PS3-as változata a második negyedév végén érkezik.
  • A World of Warcraft ezidáig több, mint 11.4 millió felhasználót tudhat magáénak.
  • A harmadik negyedévben (augusztus-szeptember-október tájékán) megérkezik a Diablo 3 nyílt bétája.
  • Év végén pedig egy újabb James Bond címre is számítanunk kell.

A legfontosabb bejelentés minden bizonnyal a Call of Duty-val és a Diablo 3-mal kapcsolatos, remélem mindenki elégedetten dörzsöli tenyerét!

Find Makarov – A legújabb CoD rajongói film!

Nem ez az első, és reméljük nem is az utolsó, hogy egy-egy játék megihleti a rajongókat, akik aztán annak hatására elkészítenek egy rajongói filmet. Most ráadásul egy Modern Warfare került elő, persze rajongói tálalásban.

Sokáig kérdéses volt, vajon mit is takar a Findmakarov.com URL cím, de ma rá kellett jönnünk: nem az EA áll mögötte, hanem egy rajongói csoport, akik elkészítettek egy élőakciós Call of Duty rajongói filmet. Az alig több, mint két és fél perces gyöngyszem szerintem nagyon hangulatosra sikerült.

De erről inkább győződjetek meg Ti is a saját szemetekkel.

A Sledgehammer készíti majd a következő CoD-ot?

Az Activision már egy ideje közhírré tette, hogy minden évben kis szeretne adni egy új Call of Duty részt. Volt róla szó, hogy az Infinity Ward fogja készíteni az idei részt, viszont a cég körüli botrányok nem vetnek túl jó fényt a fejlesztő csapatra.

Persze ebből kiindulva újabb pletykák kaptak szárnyra, melyek már az utódot is ismerni vélik. Most épp a Sledgehammer került a képbe, akiről tudjuk, hogy egy FPS-en dolgozik. Ez pedig elég ok arra, hogy az emberek nekiálljanak kombinálni.

Az Activision nyilvánvalóan az ő utódjukat keresi, de az is megeshet, hogy sikerül talpra állítaniuk az Infinity Wardot. Az igazság odaát van (a tengerentúlon)… A találgatásoknak semmi értelme, úgyhogy itt be is fejezzük… Ha hiteles információink lesznek, úgyis jelentkezünk!

Az Infinity Ward-féle Call of Duty főszereplője Ghost lesz?

Azt pletykálják a nagyon jól értesült madarak – akiknek fő forrása a ThisisXbox.com -, hogy az idei évre tervezett Infinity Ward kezei alatt készülő legújabb Call of Duty-t nem fogja vadonatúj motor hajtani és nem  a Modern Warfare 3 címen fog megjelenni.

A hírek szerint az új epizód egy előzmény lesz, mely az első két rész történéseit meséli el. A történet középpontjába Ghost karaktere kerül, akit először a Modern Warfare 2-ben ismerhettünk meg. Az ő életébe nyerhetünk majd bepillantást, kezdve attól, hogy a Task Force 141 tagjává vált.

Egyelőre úgy néz ki, hogy új motort sem kap a játék, és a fejlesztéseket a Modern Warfare 2-nél használt motorra készítik. Robert Bowling, az Infinity Ward Kommonikációs Menedzsere nem cáfolta, de nem is erősítette meg a ThisisXbox.com értesüléseit. Ha már nem tagadnak, az jó…

Arról, hogy a Raven Software is egy Call of Duty játékon dolgozik, még csak pletykák vannak, de már szinte biztosra vehető, hogy nem mellébeszélés az egész. A találgatásoknak az ad alapot, hogy a fejlesztőcsapat egy álláshirdetés keretein belül új munkatársat keres egy “népszerű, realisztikus katonai FPS-éhez”, mely csak és kizárólag a CoD lehet.

Persze ezek egyelőre csak pletykák, de mint tudjuk, nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél… Szóval előbb vagy utóbb az igazság úgyis kiderül!

Riccitiello – A CoD trónfosztásának egyetlen módja van: csinálj egy jobbat!

John Riccitiello, az EA főmuftija úgy véli, a Call of Duty trónfosztásának egyetlen módja az, ha csinálnak egy jobb játékot. Mindemellett azt is megsúgta, hogy az EA fejébe vette, hogy ezt meg is valósítja.

A Kotaku-nak tett nyilatkozatában Riccitiello azt is elmondta, hogy a franchise-t csak egy másik, a mostaninál sokkal jobb játék ütheti ki a nyeregből. “Egy piacvezető játék trónfosztásának egyelten módja van, ha időről időre csinálsz egy jobbat.”

“Úgy vélem, érdekes dolog, hogy a Battlefield Bad Company 2 ugyanazt az értékelés kapta a Metacritic-től, mint a Black Ops (mindkettő 88 pontot kapott)… Nagyok az elvárásaim, mert szeretnék sokkal jobbat alkotni 2011-ben, mint 2010-ben… A Bulletstormból és a Crysis-ből kiindulva ez sikerülhet is, de a legfontosabb számunkra most a  Battlefield 3, ami hihetetlenül jó lesz.”

Riccitiello azt is elárulta, hogy egy “igazán jó terméken dolgoznak “.

Call of Duty és Guitar Hero – Két sikertörténet, egy cél

Eric Hirshberg, az Activision Publishing újdonsült ügyvezető igazgatója biztos abban, hogy a cég franchise-ai nem fognak stagnálni, amikor szeptemberben elkezdődnek az új munkálatok.

Hirshberg elmondta, nagy kihívást jelent számára, hogy az általa irányított cég tulajdonában van a két legnépszerűbb játékmárka a piacon: a Call of Duty és a Guitar Hero. Azt is elárulta, hogy a Call of Duty nagy befolyással bír, köszönhetően annak, hogy a világ legnagyobb franchise-a.

„A Call of Duty franchise maga a természet ereje. Azt gondolom, hogy olyan hatással van ez a játék a mai nemzedékre, mint anno a Star Wars volt. Egyedi és ismertebb, mint bármilyen musical színész vagy filmsztár a maga szakmájába.”

„Bármely franchise-ról is legyen szó, nagy kihívást jelent az, hogy egy lépéssel mindig az emberek előtt kell lennünk, meglepni őket valamivel, hogy így a figyelem középpontjában maradhassunk.”

Az Activision november 9-én indítja a Call of Duty: Black Ops fejlesztését több platformra is. A kiadó még nem döntötte el, hogy az Infinity Ward, vagy az újjáalakult Sledgehammer Games kapja-e a fejlesztési munkálatokra a megbízást.

Hirshberg azt is elárulta, mit szeret a Guitar Hero franchiseban és hogy hogyan szeretné megállítani a zenés játékok eladásának csökkenő tendenciáját. Az Activision ez év elején már kidolgozott egy stratégiát arra, hogyan növelje az eladásokat.

„Az egész kategóriának szembe kellett néznie ezzel a csökkenéssel; a Guitar Hero is ugyanezt az utat járta be.” – mondta. „Azt szeretem ebben a márkában a legjobban, hogy újító a maga nemében. Van benne valami, ami univerzálissá és örökzölddé tette.”

„Az alapötlet az, hogy mindannyian rock sztárok szeretnénk lenni. Ki ne énekelt volna a fürdőszobában a tükör előtt állva a fésűmikrofonjába? Ki ne gitározott volna a teniszütőjével? Ez állandó és örök emberi vágy.” – nyilatkozta Hirshberg. „Nagy kihívás, hogy ismét felkeltsük az emberek érdeklődését a játék és a franchise iránt.”

Az Activision idén szeptemberben dobja piacra a Guitar Hero: Warriors of Rockot, mindhárom platformra.