Xbox Live Angry
Az Xbox Live egykoron a legjobb dolog volt, amit kitalálhattak, manapság azonban már csak önmaga árnyéka...
Az új felhasználói feltételeknek “hála” a több mint négy éve meglévő profilomat már egy hónapja nem tudom használni, mert a Microsoft kitalálta, hogy igazolnom kell, hogy valóban az én profilom-e. Sajnos ezt nem tudtam megtenni, mivel az igazoláshoz szükséges adatokat arra az email címemre küldte ki, amit soha nem is használtam másra, csak a Microsoft profilom létrehozására, így már a jelszavára sem emlékszem. Hiába a jelszó emlékeztető, a négy éve megadott biztonsági kérdést sem tudom.
Szerencsére a lehetőség adott, hogy módosítsuk az email címünket, viszont elégé macerás ez a procedúra. Az ember jobban jár, ha új fiókot hozz létre, persze csak ha nem számít az elveszett profil és az azzal megszerzett cuccok, hiszen azok így a kukában végzik. Én nagyon bánnám, ezért szeretném megtartani, mivel mint említettem már négy éve szolgál engem. Ezalatt az idő alatt számos játékkal játszottam, amiknek a kipörgetése nem kevés időmbe és fáradtságomba telt, a mentéseimről és az achijamról nem is beszélve, szóval ragaszkodom hozzá.
Nagy nehezen sikerült módosítani az alapértelmezett email címet és az adataimat, de hogy az örömöm ne legyen felhőtlen kiderült, hogy kerek egy hónapot várnom kell, mire elfogadják a módosításaimat! o_O (ekkora parasztságot) Nem volt mese, ki kellett várnom azt a 30 napot, holnap elvileg már az új adataim lesznek érvényben és talán végre sikerül bizonyítanom, hogy nem a Mariska néni játszott évekig a profilommal, nem ő és nem is más pörgette ki azt a rengeteg játékot, hanem én. De még ez sem biztosíték arra, hogy valaha is visszakapom a jól bejáratott accountomat, még számos problémába beleütközhetünk, köszönhetően a logikátlanul felépített rendszernek és a “kiváló” magyar szupportnak (akik szarnak a mezei felhasználók problémáira).
Emiatt szereztem(tünk) néhány őszhajszálat, elúszott egy hónap Gold tagságom és tönkretették a szórakozásom. De a legszebb az egészben az, hogy ma az új profilommal sem tudtam fellépni a Live-ra, sőt a 360-on lévő többi három profillal sem. Ez a hiba egyébként csak az Xbox-on jelentkezett, mobilon, PC-n gond nélkül be lehet lépni, de azzal meg mire megyek? Egyszer már igazoltam magamat az új profilommal, ennek ellenére megint igazolnom kell magam? Mi folyik itt Gyöngyösön? Ezek után érthető, hogy cseppet megrendült a bizalmam a redmondi óriásban, igen kétségeim támadtak a megbízhatóságukat illetően.

MoRT
2013.01.22 - 13:38:29
Csillagf3nyke
2013.01.22 - 10:17:56
Böcse
2013.01.21 - 20:24:05
bronx85
2013.01.21 - 18:23:59
Dreamelf
2013.01.21 - 17:22:00
Dreamelf
2013.01.21 - 15:27:30
sidocious
2013.01.21 - 15:23:40
Dreamelf
2013.01.21 - 15:20:02
Doom
2013.01.21 - 14:29:43