Sajtóközlemény kategória bejegyzései

Metal Gear Solid 5 – Megerősítve!

Úgy bizony! A hihetetlenül népszerű japán úriember nemrégiben nyilatkozott a hivatalos PlayStation Magazin (Official PlayStation Magazine UK) stábjának, nyilatkozatában pedig a Metal Gear Solid sorozatának következő darabjáról, illetve annak jövőbeli terveiről mesélt. Kojima elmondása szerint a közelmúltban megjelent Metal Gear Solid teaser sem hazudott, ugyanis egy Project Ogre névre hallgató felvonás is a munkálatokban van már: “Solid Snake újra akcióban!”

Bár bővebb részletekkel sajnos még nem szolgálhatunk, a november huszonkilencedikén megjelenő lap legújabb számában már az úriemberrel készített teljes interjú is elérhető lesz, mely rengeteg részlet-dús információval gazdagít majd minket, sőt még egy esetleges hír is születhet róla itt az oldalon: Kövessetek bennünket figyelemmel és maradjatok Velünk!

5 nap alatt 775 millió dollár – Dübörög a Modern Warfare 3

Úgy gondoljuk nem! A hatalmas sikereket megélt kiadó és a sikeres fejlesztőcsapat legújabb üdvöskéje elérte azt, amit eddig mindössze csak pár játéknak sikerült… Öt nap alatt olyan összegeket tett le az asztalra, mellyel felállított egy új játékeladási  rekordot. Az Activision jelentései szerint a kicsivel kevesebb, mint egy hét eltelte alatt bruttó 775 millió dollárt! kaparintott meg az MW3, emellett egy nap alatt hárommillió háromszázezer! Xbox Live játékost csalogatott a televíziók képernyője elé!

A monetáris eladási rekord az ötnapos könyv-és videojáték-eladási lista élére lépett, a világszerte eladott példányok pedig még a Call of Duty: Black Ops (650 millió $) és a 2009-ben megjelent Modern Warfare 2 (550 millió $) eladásait is jóval túlszárnyalták a ChartTrack információi szerint.

Robert Kotik nyilatkozatából idézve:

“Az öt napos megjelenési rekordot egymás utáni három évben is sikerült felállítanunk, így elmondhatjuk magunkról, hogy három éven keresztül garantáltuk a felhőtlen szórakozást játékosaink számára”, nyilatkozta az úriember. “A Life-to-date kiskereskedés információi szerint a Call of Duty sorozat túllépett már a 6 billió dolláros! eladási mutatón, így nyugodtan kijelenthetjük, hogy a sorozat az egyik legszórakoztatóbb a világon a többi jó franchise között”, tette hozzá szerényen.

“A játék sikere természetesen a közeljövőben is várható lesz, mivel a játékosközösség véleménye és lelkesedése is arra utal, hogy idáig ez a legjobb Call of Duty játék, amit valaha készítettünk”, zárta rövidke monológját Robert Kotik.

További érdekességek a játékról és a sorozatról:

A játék eladási sikerei mellett Online téren is rekordot döntött, elérte a legtöbbször, legtöbb játékos által játszott játék címét a Live-on. Míg a Black Ops és a Modern Warfare 2 is szép eredményeket ért, (előbbi 2. – utóbbi 4.) addig a legújabb felvonás mondhatni remekelt:

Black Ops (2.6 millió online játékos) / Modern Warfare 3 (3.2 millió online játékos)

  • A játék nem csak az Xbox Live felhasználói körében népszerű, ugyanis rengeteg játékossal kell számolni a konkurens oldalon is (PlayStation Network)
  • Nem csak a kiskereskedésekben aratott hatalmas sikereket, hiszen a legnagyobb üzletláncoknál is a legkelendőbb játékok közt tartották számon megjelenése napján (Best Buy, GameStop, Target, Wal-Mart)
  • “A sorozat az egyik legszórakoztatóbb franchise a bolygón, úgyhogy senkit se érne meglepetés, ha néhány része a PS Vita repertoárjában is szerepet kapna!”

Szerintetek mikor akad riválisa a Modern Warfare legújabb részének? Egyáltalán letudná valami söpörni a piacról? Minőségben is jobban sikerült, mint a Battlefield 3, vagy csak a rajongótábor miatt van ekkora sikere? A kérdésekre természetesen tőletek várom a választ, mondani sem kell: komment formájában! : ))

Magyar felirattal érkezik a Trine 2

A finn Frozenbyte még 2009 őszén jelentette meg platform/puzzle játékát, mely akkor az év egyik legnagyobb meglepetését okozta. Most, két évvel később pedig érkezik a folytatás, mely újabb varázslatos kalandokat ígér, ráadásul – legnagyobb örömünkre – magyar felirattal.

Íme a sajtóközlemény:

A bámulatos világsiker után az elképesztő és varázslatos Trine akció-platformer olyan kalanddal tér vissza, ami még az előzőt is felülmúlja! Ráadásként, legnagyobb örömünkre, a Trine 2 magyar felirattal fog debütálni hazánkban 2011 decemberében.

A játékról:

A  királyság  ismét  nagy bajba  került. A   varázsló Amadeus,  a  lovag Pontius és  a tolvaj Zoya számára ez egy mesebeli utazás kezdetét jelenti, amely során fel kell deríteniük az elátkozott erdő rejtélyét.  Szeld  át  a  buja,  lélegzetelállító,  ámde  veszélyes  világokat  és  verd  vissza  a rémséges  szörnyetegek  támadását!  Használd  ki  három  hősöd  különleges  képességeit  a  halálos  csapdák kijátszásához  és  oldd  meg  a  fantáziadús,  fizika alapú fejtörőket!

Ezen felül a Trine 2 kooperatív módot is tartogat a rajongók számára.

Xbox Live megjelenések – November 15-től 28-ig

Ilyen például a Ms. Splosion Man, mely 400 Microsoft pontért cserébe igen tartalmas szórakozást biztosít majd azoknak, akik beruháznak rá.

November 25-én Black Friday Sale, november 28-án pedig Cyber Monday Sale lesz, melynek keretén belül 1 napig hihetetlen akciókhoz lesz szerencsénk!

De jöjjenek a részletek:

Xbox LIVE Arcade:

  • Xotic (Megjelenés: november 16; Ár: 800 MS pont)

Game Add-ons:

  • Halo: Combat Evolved Anniversary Map Pack (Megjelenés: november 15; Ár: 1200 MS pont)
  • Saints Row: The Thirds Season Pass (Megjelenés: november 15; Ár: 1600 MS pont)
  • Need for Speed: The Run Time Savers Pack (Megjelenés: november 15; Ár: 800 MS pont)
  • Disney Universe: villians Costume Pack (Megjelenés: november 15; Ár: 240 MS pont)
  • Batman: Arkham City Robin Bundle (Megjelenés: november 22; Ár: 560 MS pont)
  • Sesame Street: Once Upon a Monster Unidentified Furry Objects (Megjelenés: november 22; Ár: 400 MS pont)
  • TNT Racers: Formula Package (Megjelenés: november 23; Ár: 240 MS pont)

Deal of the Week:

  • Ms. Splosion Man (November 15-től november 21-ig ; Ár: 400 MS pont – 50% kedvezmény)
  • Crazy Street Racing (November 22-től novmeber 28-ig)
  • Streets of Rage 2 (200 MS pont – 50% kedvezmény)
  • Sega Rally Online Arcade (400 MS pont – 50% kedvezmény)
  • Crazy Taxi (400 MS pont – 50% kedvezmény)

Kiárusítások és leárazások:

  • 2K Publiser Sale (November 15 és 21 között 50%-os leárazás)
  • Xbox Live Fan Appreciation Sale (November 22 és 28 között)
  • Black Friday One Day Sales (November 25)
  • Cyber Monday One Day Sales (November 28)

Games on Demand:

  • Mortal Kombat (November 22)

Demók:

  • Your Shape Fitness Evolved 2012 (November 22)

L.A. Noire: The Complete Edition – Végre itt a PC-s verzió

Akkor a PC-s rajongók nagy szívfájdalmak közepette csak epekedhettek a játék után, de szerencsére a Rockstar Games úgy döntött, nem hagyja őket játék nélkül.

Így törtnét, hogy a Team Bondi fejlesztésében készült játék PC-s verziót is kapott. Az LA Noire: The Complete Edition névre keresztelt kiadás az alapjáték mellett tartalmazza az eddig megjelent összes letölthető tartalmat is.

Ezek a következők:

  • a “Nicholson Electroplating” gyújtogatási ügyet,
  • a “Reefer Madness” és a “The Naked City” bűnügyeket,
  • a “The Consul’s Car” és az “A Slip of the Tongue” közlekedési ügyeket,
  • a Badge Pursuit kihívást,
  • valamint az összes fegyvert és felszerelést, amely a mai napig megjelent a játékhoz.

A CNG Hungary jóvoltából a nemrég kiadott utolsó trailerhez felirat is készült, melyet az alábbi linkre kattintva videó galériánkban tekinthettek meg.

Pierrot díjnyertes játékfejlesztő stúdiója iPhone és iPad játékokon dolgozik

Ennek mi mindig nagyon örülünk, főleg akkor, ha magyar fejlesztőcégektől érkezik az üzenet. Most is így történt, hiszen a Private Moon Studios örömmel értesített bennünket, hogy Pierrot és díjnyertes csapata PC mellett most már iPhone és iPad platformokra is fejleszt játékokat.

A Jumurdzsák gyűrűje alkotója a méltán népszerű Apple gépeit vette célba, erről pedig a nagyközönséget is értesítette az alábbi sajtóközlemény formájában:

Az AGON kalandjáték sorozattal hírnevet szerzett Private Moon Studios alkotásai kultikus státusznak örvendenek a rajongók körében. Az egyes epizódokról a műfajjal foglalkozó összes jelentős portál beszámolt már, ismertetők, kritikák és végigjátszások tucatjai mutatták be őket. Bár a tizennégy részesre tervezett sorozat még nem érkezett el a befejező epizódjához, a csapat időközben megalkotta Jumurdzsák gyűrűje című játékát is, mely különleges megvalósításának hála nem csak a közönség, hanem a szakma elismerését is elnyerte. Amellett, hogy megjelenésének évében a legjobb kalandjátéknak tartották, még a 2007-es eFestival interaktív történetmesélésért járó díjával is kitüntették. A Jumurdzsák gyűrűje sikerén felbuzdulva Pierrot úgy határozott, hogy tovább bővíti a játék főszereplőjének történetét. A Jonathan Hunt sztoriját bemutató könyv idén a játékhoz hasonló, osztatlan sikert aratott.

Az eddig többnyire csak számítógépes játékosoknak fejlesztő csapat hamarosan az Apple termékek tulajdonosainak is intellektuális szórakozást kínál. A Private Moon Studios a közeljövőben számos iPhone és iPad játékkal jelentkezik. A stúdió a közönség bővítésének érdekében immár nem csak kaland, hanem táblás játékok formájában viszi tovább az AGON játékok szellemiségét. Könnyen elsajátítható, egyedül és társaságban egyaránt játszható, kiváló minőségű programokkal fogja bizonyítani, hogy erőszakmentes videojátékokkal is lehet kellemes perceket szerezni.

„Úgy gondoljuk, hogy az általunk képviselt tartalmas szellemi időtöltésre mindig lesz igény”, mondta Pierrot, a Private Moon Studios vezetője. “Legyen szó kaland-, vagy éppen táblás játékokról, célunk olyan könnyen hozzáférhető, mégis komoly intellektuális szórakozást nyújtó programok alkotása, melyekben az App Store közönsége is örömét lelheti.”

Az új fejlesztésekkel kapcsolatos részleteket a Private Moon Studios a következő hetekben hozza nyilvánosságra.

Kíváncsian várjuk hát ama bizonyos részleteket!

Útjára indult a Nadirim!

A Twisted Tribe csapata leginkább online böngészős játékok fejlesztését tűzte ki célul, így nem is kérdés, hogy a fiatal és kreatív team ezen a kijelölt útvonalon indult el.

Szorgalmas munkájuk eredményeként született meg a Nadirim, mely egy teljesen új témát feldolgozó, multiplayer fantasy MMORPG, ami természetesen ingyen várja az arab világ szerelmeseit és persze azokat is, akik csak most szeretnék, hogy rabul ejtse őket a téma.

Szerkesztőségünkbe nemrég futott be a megjelenésről szóló sajtóközlemény, melyet itt olvashattok:

A Twisted Tribe ma jelentette be új multiplayer browser játéka, a Nadirim indulását. A Nadirim az arab mesevilágba kalauzolja el a játékosokat, ahol küldetéseken keresztül élhetnek át varázslatos kalandokat vagy vívhatnak izgalmas csatákat egymással, dzsinnekkel és egyéb mítikus lényekkel.

A Nadirim egy eddig érintetlen témát dolgoz fel, az ezeregy éjszaka meséinek világát, de nem csak ebben előfutára a multiplayer browser játékok új generációjának. Lebilincselő történet, kézzel rajzolt grafika, eredeti zene és kihívásokkal teli játékmenet nyújt tartalmas szórakozást a felhasználóknak.

„A Nadirim feledhetetlen élményt ad a játékosoknak. Kezdettől fogva ez volt a célunk a játékkal, és cégünk küldetésének is ezt tartjuk”, mondta Sipőcz Balázs, a Twisted Tribe CEO-ja.

A játékosokat egy hétköznapi fegyverrel, egyszerű péncélzatban indítjuk útjukra, hogy bebarangolják a Nadirim végtelen tájait. Miközben kedvükre alakítják karakterüket és sorra fedeznek fel varázslatos helyszíneket, lassan kirajzolódik előttük egy nagyobb cél: összefogni a sötétség dzsinnje, a Nadir ellen, aki újból el akarja hozni a végzetes éjszakákat az örök nap birodalmába, ahol már nemzedékek óta nem nyugodott le a nap.

A Nadirim pár szóban:

  • Egyedülálló, kézzel rajzolt grafika
  • Hatalmas nyílt világ, felfedezésre váró tájakkal
  • Több száz izgalmas küldetés és kaland
  • Skillek és varázslatok, PvP párbaj és csoportharc

A Twisted Tribe már dolgozik a játék első kiegészítésén, ezzel is biztosítva az új feature-ök és fejlesztések folyamatos áramlását. A Nadirim jelenleg angol nyelven játszható, de már tervben van számos egyéb nyelvű verzió is, hogy minél többen érezhessék magukénak a Nadirim-et.

Ha sikerült felkeltenünk az érdeklődésedet, akkor Aladdint megszégyenítős sebességgel pattanj fel képzeletbeli repülő szőnyegedre és irány az Arab éjszaka… :) Jó játékot kívánunk mindenkinek!

Légy részese az Assassin Avatásnak

De előtte még a Ubisoft játékának hazai forgalmazója, a PlayON! Magyarország Kft. 2011. november 12-én, szombaton, az Assassin’s Creed Revelations megjelenése alkalmából sort kerít a magyarországi Assassin Testvériség új tagjainak avatási ceremóniájára

Idézem a sajtóközleményt:

Az  Assassin’s  Creed Revelations megjelenése alkalmából, 2011. november 12-én, szombaton megrendezésre kerül a magyarországi Assassin Testvériség új tagjainak avatási ceremóniája. Az avatás a Hadtörténeti Múzeumban (1014 Budapest, Tóth Árpád sétány 40.  Bejárat a Kapisztrán tér felől) kerül megrendezésre 18 órától. A rendezvényen a partnereink és a sajtó képviselőin kívül részt vehetnek azon jelöltek, akik rendelkeznek a PlayON gondozásában megjelent Assassin gyűrűvel.

A helyszínen élőben kerül bemutatásra az Assassin’s Creed sorozat legújabb epizódja az Assassin’s Creed Revelations, ezenfelül némi étellel, itallal, jó társasággal és ráadásként egy meglepetés bemutatóval is szeretnénk kedveskedni vendégeinknek.

Ha rendelkezel Assassin gyűrűvel és szeretnél részt venni az avatáson, kérjük jelezd részvételi szándékodat 2011. november 10-ig az alábbi email címen: assassinavatas@playon.hu. A levélben írd le a gyűrűd sorszámát és a kuponon lévő kódot.

Nem rendelkezel Assassin gyűrűvel? Szeretnél részt venni az eseményen? Még nem késő, hogy beszerezd a gyűrűt, ami a belépésen kívül 1000 Ft kedvezményt is biztosít a játék árából a gyűrű megvásárlásának helyén. Keresd a gyűrűt a kedvenc boltjaidban, vagy látogass el valamelyik toborzásra.

Forza 4 – Tíz új autó érkezik november elsején

A Speed Pack névre keresztelt DLC november elsejétől válik elérhetővé az Xbox Live Marketplace-en. Az 560 Microsoft pontos pakk 10 verdát fog rejteni, köztük olyan klasszikust is, mint az 1957-es Chevrolet Bel Air, vagy a legújabb, 2012-es Lamborghini Aventador LP700-4-et.

Íme az új autók:

  • 2012 Lamborghini Aventador LP700-4
  • 2012 Aston Martin Virage
  • 2011 #2 Audi Sport Team Joest R15++ TDI:
  • 2011 Audi RS3 Sportback
  • 1957 Chevrolet Bel Air
  • 2012 Dodge Charger SRT8
  • 2011 Ferrari #62 Risi Competizione F458 Italia
  • 2013 Ford Focus ST
  • 1992 GMC Typhoon
  • 2011 Volkswagen Scirocco R

Természetesen videó formájában is megleshetjük a gépjármű csodákat.

Minecraft – A MineConon már kipróbálható lesz az X360-as verzió

A PC, az Androidos okostelefonok és az Xperia Play után azonban hamarosan a Microsoft konzoljára is ellátogat a Minecraft.

Ráadásul a Mojang tegnapi bejelentésének értelmében az Xbox 360-as verzió először a jövő hónapban megrendezésre kerülő MineConon lesz kipróbálható a nagyközönség számára.

A MineCon idén november 18-án és 19-én, Las Vegasban kerül megrendezésre. A rendezvényt a Microsoft szponzorálja, hiszen jövő év tavaszán az Xbox Live Arcade kínálatába is megérkezik a nagysikerű játék.

Október 28-án jelenik meg az Ignite

A nemzetközi megjelenés sincs már messze, hiszen október 28-án mindenhol elérhetővé válik a magyar fejlesztőcég legújabb játéka.

Az Ignite nem épp hagyományos arcade autóverseny, hiszen itt a játékosoknak manőverezéseikkel és ütközéseikkel kell pontokat gyűjtögetniük, amit aztán “nitróra” válthatnak be, vagy időbónusz formájában használhatják fel.

Az Ignite három versenymóddal, 35 pályával, rengeteg autóval és konfigurációval, 7 helyszínnel és öt fős multiplayer móddal érkezik meg jövő héten pénteken a Steam hálózatára.

 

Forza Motorsport 4 – Launch party két helyszínen

A Microsoft a megjelenés örömére launch partyt rendez, ráadásul nem is egy helyszínen. Hogy mikor és hol vehetsz részt rajta? Az a sajtóközleményből kiderül.

Kuplung, egyes, nagy gáz! Pénteken jelenik meg a Forza Motorsport 4!

Az Xbox 360 rajongók kedvenc autósjátéka a Forza Motorsport 4, október 14-én kerül a hazai boltok polcaira. Ha elsők között szeretnéd kipróbálni és megvásárolni a jelen konzolgeneráció legjobb autósjátékát, látogass el az október 13-án megrendezésre kerülő két launch party egyikére! Mind a pesti mind a budai gamereknek igyekeztünk a kedvükben járni, hiszen csütörtök este 19:00 órától mindkét helyszínen elindul a program.

  • A kihelyezett konzolokon kipróbálhatod a játékot a Kinectes kiegészítőkkel és az új Wireless Speed Wheel kormánykerékkel együtt!
  • Méresd meg magad! Ha úgy érzed van keresnivalód a pályán, akkor nevezz be a versenybe és harcolj a legjobb köridőért ! Az első három helyezett értékes Xbox 360 nyereménycsomagot kap!*
  • Éjfélkor mindkét helyszínen megkezdődik az értékesítés.

Budai rajtrács: A Gameshop  üzletében fognak feldübörögni a motorok! (1027, Margit körút 62.)
Pesti rajtrács: A Club4players –ben várunk mindenkit szeretettel! (1066, Ó utca 36.)
A részletes programokért és további információk a:  Club4players és a Gameshop honlapjain!

*A versenyek mindkét helyszínen 19:00-24:00 óra között kerülnek megrendezésre. A nevezés érkezési sorrendben történik. Eredményhírdetés 24 óra után. A versenyzők két kört tehetnek meg (majd a legjobb köridő feljegyzésre kerül. Mindkét helyszínen külön díjazzuk az első három helyen végzett versenyzőket.   A rendezvények kezdési időpontja: 2011 október 13. csütörtök 19:00 óra

Ignite – A Nemesys Games új játéka

Az Ignite a Nemesys Games legújabb büszkesége, és mint ilyen, különleges helyet foglal el a hazai játékosok szívében – elvégre mégiscsak “saját gyerekről” van szó.

Az arcade autóverseny érdekesség, hogy itt a játékosoknak pontokat kell gyűjtögetniük manőverezéseikkel, ütközéseikkel. Ezeket a pontokat – ha túl vannak az 1000 ponton – végül “elégethetik”, hogy ezzel leelőzzék ellenfeleiket, vagy egy későbbi időbónusz reményében elmenthetik.

Az Ignite 3 versenymódot, 35 pályát, rengeteg autót és konfigurációt, 7 helyszínt és öt fős multiplayer módot ígér. Megjelenés még idén, az utolsó negyedévben, PC-re.

A játék hivatalos weboldalát itt tekinthetitek meg.

Részletezve a The Witcher 2: Assassins of Kings v2.0

A The Witcher 2: Assassins of Kings v2.0 (Aréna, Oktatás és Sötét mód)

Aréna

Az „Aréna” egy új játékmód, amely különáll a fő történetszáltól és a The Witcher 2 elbeszélésétől. Ebben a módban Riviai Geralt számos különböző ellenféllel küzdhet meg halálig az Északi Királyság valamelyik meg nem nevezett városának gladiátorarénájában. Az aranyak és értékes tárgyak mellett a játékosok pontokat is kapnak a győzelemért. Ezeket a pontszámokat aztán kihirdethetik online, hogy eredményeiket összehasonlíthassák a világ többi véres sportot kedvelő játékosaival. Geralt az arénában ellenfelekkel és barátokkal is találkozhat. A barátokat felbérelheti pénz ellenében, hogy segítsenek neki a legnagyobb kihívások legyőzésében.

Ha szeretnéd a pontszámodat közzé tenni a fórumon, regisztrálnod kell, és kell, hogy legyen felhasználói fiókod a fórumon. Ezt megteheted egyenesen a játék indítójából, vagy a www.thewitcher.com oldalon. Aztán az indító segítségével bejelentkezhetsz a fiókodba.

FONTOS: Azok a játékosok, akik a karakterjellemzők és statisztikák megváltoztatására modokat használnak, nem fogják tudni közzétenni az eredményüket a fórumon! Ez szükséges lépés a tisztességes verseny érdekében.

Oktatás

A játék oktatása mostantól egy rövid kaland során mutatja be a játékmechanikát és a játék működését. Riviai Geralt, a főszereplő bőrébe bújva a játékosok egy sebesült lovagra bukkannak, akit Vasvári Boltonnak hívnak. Eközben megtanulják az irányítást és a harc illetve ah alkímia alapjait. Ez lépésről lépésre lesz bemutatva, miközben az oktatás kisebb küldetéseket bíz a játékosra. Ennek teljesítése után egy kis teszt során bemutatott képességek alapján az oktatás nehézségi szintet javasol a játékosnak a The Witcher 2 fő történetéhez.

Sötét nehézségi mód

A „Sötét” nehézségi mód a legnagyobb kihívást jelentő szint játékmenet szempontjából. Ha ezt a beállítást választod, minden egyes ellenfél jelentős kihívás lesz. A mód a nehézség emelése mellett új felszereléseket és tárgyakat is hoz a játékba, amelyek sötét legendájáról információt a Naplóban találsz. Ha minden elemet összegyűjtöttél és magadra öltöttél, az Istenkáromló, a Hitszegő vagy a Testvérgyilkos páncélzata igen komoly előnyöket biztosít a harcban. A páncélzathoz tartozó kardok elszívják az ellenfél Életerejét, és ezt a witchernek adják. Ám mivel mindegyik felszerelés átkozott, amíg nem teljes a páncélzat, a tárgyak a witcher életerejét szívják.

A 2.0-s verzió javításai és kiegészítései

Harci javítások és fejlesztések:

1. Számos fejlesztés történt a célzási rendszerben.
2. A hárítás mostantól korlátlan (még akkor is, ha az Erélyed teljesen kimerült), de a hárítás már nem a teljes sebzést védi ki (maximum 50% csökkenés, ha a megfelelő képzettséget megtanultad).
3. A játékvezérlők válaszadási ideje fejlesztve lett. Ez például a Jeleket, a hárítást, az ellenfél támadása utáni azonnali visszatámadást is érinti.
4. Geralt támadásait már nem szakítják meg a támadó ellenfelek. A támadások most már folyamatosak, és az ellenfelek nem szakíthatják meg Geralt támadását egy csapással.
5. Javítva lett az a hiba, hogy az ellenfelek folyamatosan ütötték a már kiütött Geraltot. Geraltot most már nem lehet egymás után többször kiütni. Emellett gyorsabban fel is kel, miközben kivédi a támadásokat.
6. Geralt most már nem támad olyan ellenfelekre, akik más, közelebbi ellenfelek mögött állnak.
7. A célzási rendszer megújult. Prioritást kapott a korábban kijelölt célpont.
8. A célpontválasztás megújult. Prioritást kapott az az ellenfél, akin kritikus hatás van, így egyszerűbb befejező mozdulatokat használni.
9. Kivettük a játékból a plusz két lépést, amelyet Geralt tett a W, S, A vagy D gombok megnyomása közbeni támadáskor.
10. A támadást most már akkor is folytathatod, ha Geralt éppen mozog, és a megfelelő gomb (pl. W, S, A, D) le van nyomva.
11. A támadások most már akkor is folytatódnak, ha a támadás gomb le van nyomva a befejező mozdulat után, vagy egy támadási animáció közben.
12. Geralt most már képes 180 fokot fordulni egy támadás befejezése után.
13. A billentyűk válaszadási idejében több javítás történt. Most már nem kell kétszer vagy többször lenyomni egy gombot egy akció létrejöttéhez.
14. A támadások távolsága problémája megoldódott. Geralt most már akkor hajt végre támadást (gyors stílusban suhintani a karddal), ha az ellenfél megfelelő távolságra van tőle.

Egyéb javítások és kiegészítések:

15. Több bomba eldobása már nem állítja le a többi bevitelt.
16. A beállításoknál új lehetőség jelent meg: a felbontástól függetlenül lehet állítani a képarányt.
17. A játék frissítésének helyigénye csökkent.
18. A The Witcher 1 játék mentéseinek betöltése nem okoz már fagyást.
19. A Loc Muinne-ba vezető barlangban több szörny jelenik meg.
20. A 2. felvonásban, a ködben megjelenő szörnyek már máshogy élednek újra.
21. Az Adrenalinhasználat vizuális megjelenítése már nem tűnik el idő előtt.
22. Az íjászok mostantól gyorsabban előhúzzák a kardjukat, ha Geralt a közelükbe ér.
23. A varázslók mostantól nem varázsolnak automatikusan pajzsot magukra, ha Geralt megdobja őket tőrrel.
24. A játék mostantól szünetel, ha Geralt bevisz egy befejező mozdulatot.
25. A második felvonásban a troll javításra került. Korábban bizonyos esetekben nem lehetett megtámadni.
26. A tőrdobás fizikáján javítottunk.
27. A tőrök célzása jobban látható.
28. Geralt Axii Jel közbeni halálának animációja ki lett javítva.
29. A Letho elleni harc egyik kihasználható hibáját megjavítottuk. Korábban ezt az ellenfelet meg lehetett ölni csak bombák gyors egymásutánban való dobásával.
30. Az Őrült nehézségi fokozatban kijavítottunk egy kihasználható hibát. Korábban a mentett állásokat be lehetett tölteni ilyen nehézségi fokozaton, ami ellentmondott a fejlesztői szándéknak.
31. A kayran elleni harc közbeni kameramozgatást kijavítottuk.
32. A gamepad-ek kamerairányításán javítottunk.
33. Számos javítás történt a mutagének statisztikáit illetően.
34. A Felszerelés panel „Kacat” szűrőjét kijavítottuk, hogy a megfelelő tárgyakat mutassa.
35. A Felszerelésben kijavítottuk azt az ablakot, amelyikben az akciók tiltását láthatod.
36. Számos javítás történt az első felvonás minitérképén.
37. A játékban rengeteg hangkiegyenlítés történt.
38. A minijátékokban a karakterek hibás teleportálását kijavítottuk.
39. Számos javítás történt a nekkerek animációjában.
40. Egy kisebb hibát kijavítottunk a Füstölő illata c. küldetésben.
41. Számos kisebb hibát kijavítottunk a játékban a karakterek szájmozgásával kapcsolatban.
42. A játék oktatásában rengeteg fejlesztést vezettünk be.

Egyedi Assassin’s Creed gyűrű a láthatáron

A PlayON Magyarország ugyanis egy különleges Assassin’s Creed “testvériség gyűrű” forgalamzását kezdi meg a héten. Az Assassin gyűrű egyedi számozású és kizárólag a magyar közönség számára érhető el. Amellett hogy a gyűrű szép , speciális előnyöket is biztosít a vásárlói számára.

Íme a sajtóközlemény:

Testvériségünk tagjai hazánkban komoly templomos tevékenységre lettek figyelmesek. Gyanúnk szerint az ellenség katonái egy fontos ereklye után kutatnak,  ami veszélyezteti a magyar gamervilág szabadságát. Ahhoz, hogy törekvéseik ellen eredményesen vehessük fel a harcot, megszületett a döntés, miszerint szükség van a testvériség magyarországi társaságának megalapítására. Lépj Altair, Ezio és Desmond nyomába, csatlakozz a Testvériséghez! Vásárold meg az egyedi, számozott, kizárólag a magyar jelöltek számára készített assassin gyűrűk egyikét, aminek elosztását – ahogy a toborzást is – a PlayON Magyarország beavatottjaira bíztuk. Légy részese te is a hazai társaság megalakításának – cserébe a gyűrű birtokosainak bruttó 1000 Ft kedvezményt biztosítunk (a gyűrű megvásárlásának helyén) a krónikáink  alapján készült Assassin’s Creed Revelations PC-s és konzolos változatának megvásárlása esetén, egyben meghívó is új tagjaink avatási ünnepségére, ahol izgalmas programokkal, jóféle étkekkel, itallal és jó társasággal várnak téged a PlayON Assassinjai. Az avatás 2011 november 14-én kerül megrendezésre Budapesten, a helyszíne egyenlőre szigorúan titkos, hiszen templomosok figyelő szemei mindenhol ott vannak.

Az ehhez készült trailert itt tekinthetitek meg.

The Witcher 2: Assassins of Kings – Friss információk

Csütörtökön került sor a CD Projekt RED őszi konferenciájára, melyen a kiadó jó pár érdekes és friss információval szolgált a nagyérdeműnek. Többek között arra is fény derült, hogy mikor érkezik a The Witcher 2 2.0-ás verziója.

“Mi szerényen 2.0-ás frissítésnek nevezzük ezt a verziót, de mialatt teszteltük, rájöttünk, hogy ez a frissítés nagyobb, mint az Enhanced Edition az első játékunkhoz. Tehát ez egy fontos frissítés, nem csak nekünk, de azoknak is, akik csak most vetik bele magukat a kalandokba, illetve azok számára is, akik újra akarják játszani azt.” – mondta Adam Badowski.

A 2.0-ás verzió új tutorial rendszerrel és egy teljesen új árkád-stílusú Arena móddal érkezik majd szeptember 29-én, egy automatikus frissítés keretében.

Mint azt bizonyára mindannyian tudjátok, jövő év elején érkezik a játék Xbox 360-as verziója is. Bár a játékfejlesztők azt mondják, hogy az X360-as verzió egy “adaptáció” lesz és nem egy “port”, ez nem jelenti azt, hogy bármivel is többet nyújtana majd konzolon. Az egyetlen különbség a 4 perccel hosszabb CG-átvezető lesz benne, melyet az Oscar-díjra jelölt animátor, Tomasz Baginski készített.

A PC-s verzió tulajdonosainak azonban semmi okuk az aggodalomra, hiszen a CD Projekt RED elmondta, hogy ezt az intrót ők is megkapják majd egy későbbi frissítés formájában.

Még több információra jövő hónapban számíthatunk.

Forza 4 – Season Pass, DLC és egy új pálya

A Turn 10 Studios nemrég sajtóközlemény keretében jelentette be, hogy a Forza Motorsport 4 megjelenésének napján milyen “extrákkal” együtt érkezik.

Azt már pár napja tudjuk, hogy október 3-án az Xbox Live-on elérhetővé válik a játék demója. Arra viszont csak ma derült fény, hogy ekkor még csak a Gold tagsággal rendelkezők érhetik el a próbaverziót.

Az Ezüst felhasználóknak egy héttel a megjelenés előtt, október 7-étől nyílik lehetőségük a demó kipróbálására.

A Forza Motorsport 4 október 14-i megjelenése alkalmából a Turn 10 Studios egy különleges ajánlattal rukkolt elő: a széria rajongóinak lehetősége nyílik az ún. Season Pass megvásárlására. Ezzel összesen hat darab letölthető add-on válik elérhetővé 2011. novembere és 2012. áprilisa között.

A Season Pass a játék megjelenésének időpontjában felkerül az Xbox Live Marketplace kínálatába is, méghozzá 2400 Microsoft pontos áron. Azok, akik ezt a megoldást választják, összesen 30%-kal kedvezőbb áron juthatnak hozzá a kiegészítő tartalmakhoz, mintha egyenként szerezték volna be azt.

Azok, akik már a megjelenés napján beszerzik a Season Passt, rá is tehetik mancsukat az első DLC-re, mely az “American Muscle car pack” nevet kapta.

A bónusz csomag a következő járműveket tartalmazza:

  • 1965 Pontiac GTO
  • 1968 Pontiac Firebird
  • 1970 Buick GSX
  • 1970 Dodge Cornet Super Bee
  • 1966 Chevrolet Nova SS
  • 1969 Shelby GT500 428CJ
  • 1971 Plymouth GTX 426 Hemi
  • 1967 Dodge Cornet W023
  • 1968 Dodge Dart HEMI Super Stock
  • 1964 Ford Fairlane Thunderbolt

A sajtóközleményből arra is fény derül, hogy visszatér a világ egyik legikonikusabb pályája, az Indianapolis Motor Speedway is. Ha minden igaz, a “Making of Forza Motorsport 4” videó sorozat legújabb részében a pálya történetét is megismerhetjük.

Magyar felirattal jön a Trónok Harca: Eredet

A Game of Thrones – Genesis a népszerű Geore R.R. Martin által jegyzett A tűz és jég dala címet viselő fantasy regényciklus alapján készült.

A Cyanide Studio fejlesztésében készülő stratégiai játék hazánkban Trónok Harca – Eredet címen fog megjelenni, méghozzá októberben. És ha mindez még nem volna elég, akkor elárulom azt is, hogy magyar felirat is készül majd hozzá.

A bejelentés mellé természetesen egy kis ízelítő is készült, méghozzá trailer formájában. A videót ezen a linken tudjátok megtekinteni.