80 millió eladott PlayStation 3 világszerte

A PlayStation 3 rendszer elindulása óta egyre magasabbra emeli a felhasználói élményt a szoftverfrissítésekkel és az új funkciókkal, köztük a PlayStation és PlayStation 2 játékok felskálázásával, a DVD, DLNA kliens és a 3D-s térbeli játékok támogatásával. 2013-ban a hardver azúrkék és gránátvörös színekben is megjelent a piacon, 2013 augusztusában pedig csökkent a 12 GB flash memóriával rendelkező hardver ára Európában és Észak-Amerikában is. A Sony folyamatosan hangsúlyt fektet arra, hogy a különböző fogyasztói igényeknek megfelelve az elérhető termékek széles választékát kínálja.

A PS3 rendszerre független fejlesztőkkel és kiadókkal is együttműködve világszerte eddig összesen 4332 szoftver (*2) készült el. A legnépszerűbb játékok között olyan címek szerepelnek, mint a 2013 júniusában (*3) megjelent, világszerte 3,4 millió példányban eladott The Last of Us vagy a kritikusok által is elismeréssel illetett Journey, ami a 13. Game Develepoers Choice Awardson hat díjat zsebelt be. A Grammy-díj történetében ez volt az első játék, amely a legjobb zene kategóriában a jelöltek listájára kerülhetett. Az idei karácsonyi szezonban több mint 300 (*4) külső fejlesztésű és kiadású vagy SCE WWS szoftver lesz elérhető világszerte, köztük a Gran Turismo 6 (GT6™), amelynek korábbi szériái összesen 70 millió példányban keltek el (*5). Olyan izgalmas címek is szerepelnek a felhozatalban, mint a BEYOND: Two Souls (Sony Computer Entertainment), a Grand Theft Auto V (Rockstar Games, Inc) és a Batman: Arkham Origins (Warner Bros. Interactive Entertainment).

A PS3 2006 novemberi indulásával egy időben a SCE elindította a PSN online multiplayer játékot és digitális szórakozást kínáló szolgáltatást, amely 59 országban több mint 150 millió regisztrált fiókkal rendelkezik (*6). A PSN-hez kapcsolódóan a PlayStation Store (PS Store) áruházban számos változatos letölthető digitális tartalom elérhető, a PS3 tulajdonosok 222 000 digitális tartalom, köztük 72 000 játék (*7) közül választhatnak.

screenshot-playstation-3

2010 júniusában elindult a PlayStation Plus (PS Plus) is, amely számos exkluzív tartalmat, ingyenes PS játékokat, demókat és frissítéseket kínál a tagoknak. 2012 júniusában Észak-Amerikában és Európában a PS Plus szolgáltatásai közé került az Instant Game Collection is, amely lehetővé teszi az előfizetőknek, hogy SCE WWS és más fejlesztők vagy kiadók népszerű játékait extra költségek nélkül élvezhessék. A SCE a PS Plus szolgáltatások bővítését más régiókban is folytatta, köztük Japánban is, ahol a PS Plus tagok több mint 150 játékot érhetnek el. (*8)

A 2010 szeptemberében bevezetett PlayStation Move kontroller az interaktív játék élményét hozta el a felhasználóknak. A mozgásérzékelő erejére építve az innovatív Wonderbook 2012. novemberben a kiterjesztett valóság fogalmát vezette be a konzoljátékok történetébe a PlayStation Eye mellett. A Wonderbook: Book of Spells és a Wonderbook: Diggs Nightcrawler*8 mellé 2013-ban új címek érkeznek. A Wonderbook: Book of Potions és a Wonderbook: Walking With Dinosaurs az idei karácsonyi szezonban*9 kerül forgalomba, ezzel együtt a SCE Japánban is bevezeti a varázskönyvet.

A Sony legújabb konzolja, a várva várt PlayStation 4 forgalmazása Észak-Amerikában 2013. november 15-én kezdődik meg, a latin-amerikai és európai országok egy részének polcaira pedig először november 29-én kerül ki. A legújabb platform bevezetésével a SCE tovább folytatja a PlayStation rendszerek folyamatos fejlesztését és a PS3 platformra készülő tartalmak támogatását.

*1 eladási szám
*2 2013. szeptember 30.
*3 2013. július 3-ig, beleértve mindkét Blu-ray Disc™ eladást és interneten letöltve megvásárolt játékot
*4 Blu-ray Disc™ és letölthető szoftverek összes száma, amelyek november 1-jétől december 31-ig a különböző régiókban elérhetők lesznek.
*5 2013. március végéig
*6 2013. szeptember 19.
*7 2013. október 31.
*8 2013. november 6.
*9 A japán és ázsiai indulás dátuma még nincs meghatározva.

Vélemény, hozzászólás?